2017-es őszi Cserhát Gála

Szeptember 9-én, szombaton tartotta a Cserhát Művész Kör, a 2017-es őszi Gáláját, amin a 2017-es évre kiírt pályázatainak eredményhírdetése és díjátadója is volt.
Az eseményre a budapesti Erzsébetligeti színházban került sor.

A kiírt pályázat, szabadon választott téma volt minden művészeti ág számára (Képző-, zene- és fotóművészeknek) "HARMÓNIA" címmel.
A pályázat kiírása a Cserhát Művész Kör oldalán megtekinthető.
Jómagam, erre  kiírásra festészeti pályamunkát adtam be.

A gálán több művész lépett fel. Volt operaénekes, népdalénekes, költő, táncos, hastáncos, zenés verselés, rövid jelenet.

Vidám, jó hangulatú rendezvény volt, és már eleve a tásaság miatt is remekül éreztem magam, tekintve, hogy az Ősfehérvár Alkotó Közösség is jó egynehány tagjával képviseltette magát (velem egyetemben).

Az eredményhírdetésre délután került sor. Az egyes művszeti ágakban több kategória is kiosztásra került.

Roppant mód meglepődtem, amikor meghallottam a nevemet, és azt, hogy a pályázati munkáim miatt ART DÍJAT kapok. A díjat a Cserhát Művész Kör elnöke, Lovag Bornemisza Attila adta át.
Külön felhívta az elnökség a figyelmet arra, hogy az oklevélen szereplő "cím" hivatalos, és Mo-on elismert, úgyhogy aki díjazott, az használja bátran és büszkén éljen is vele.

Nagyon örülök neki, még most is feltölt az eset, ha visszagondolok rá.
Büszke vagyok a címre (mint ART Díjas festőművész!?  😀 😮 😛 )!
Igyekszem megfeleleni a továbbiakban is ennek.

Posted in Blog, Cserhát Művész Kör and tagged , , , , .

One Comment

  1. Pingback: Művésztábor 2017 - dART

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .