A tolvaj

(részlet)

     Hanyatt dőlt az ágyon, és arra jutott, más lehetőség nemigen lévén, megkéri majd Gulianit, hogy adjon haladékot. Arra nem is akart gondolni, hogy mihez kezd akkor, ha Guliani ebbe nem egyezik bele. Mielőtt ez nagyon mélyen megült volna a fejében, elaludt. 
     Másnap reggel, mikor felébredt, sebtében felöltözött, majd összeszámolta a pénzét. Még a fele adósságára sem volt elegendő. Egyszeriben óriási düh kerítette hatalmába, szeme kivörösödött, szemöldökét összeráncolta. A feje majd szétrobbant. A kezében lévő pénzt a falhoz vágta.  
     Pont ekkor lépett be az ajtón a kőfaragó, hogy megkérdezze, esetleg nem tartana-e velük, a családdal a templomba, a délelőtti misére. Az öreg kikerekedett szemmel állt a küszöbön, és a fiút bámulta. Giovanni meglepődött, majd felkapta köpenyét és elrohant. 
     Egész Firenzében nagy volt a sürgés-forgás. Az emberek benépesítették a tereket, utcákat. A ragyogó tavaszi napsütés a szokásosnál is több embert csalt a levegőre. A templomok harangjai zúgtak. A tömeg morajlásából harsogó nevetések bukkantak fel, majd merültek alá ismét. Az árusok kiáltásai hallatszottak mindenfelé, ahogy kínálták portékáikat, próbálták túlkiabálni a népet. 
     Giovanni ment az orra után, céltalanul bolyongott, keresztülvágva a tömegen, elmerengve gondolatai között. Egy kép nem hagyta nyugton, egy kép, ami szinte beleégett a képzeletébe. Az, ahogy a mestere ott áll az ajtóban, megütközött tekintetét a fiú arcába fúrja. 

Posted in Egy karosszék naplója eBook and tagged , , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .