A vágy

(részlet)


     Egyszerre a repedés másfél méternyit haladt előre a plafon közepe felé. A növekedés folyamatát kísérve kisebb-nagyobb darabokban hullott alá a vakolat, amitől erősen hízásnak is indult. 
     Borzasztóan megijedt. Végigtapogatta magát, már amennyire tudta, hogy minden rendben van-e, nem történt-e esetleg szakadás az ő növekedési terveiben. 
     Nem történt. 
     Sóhajtott egy nagyot, majd lassan mosolyra húzta a száját. 
     Egy, a padlón heverő törött tükördarabban vizsgálgatta magát. Egyre nagyobb gyönyörűsége telt a dologban. Megfeszítette immár szélesebb mellkasát, csodálta termetes méretét. 
     Valami megmagyarázhatatlan boldogság kerítette hatalmába. Eufórikus állapotba került, elbódította saját szépsége és ügyessége, hogy egyik percről a másikra ilyen termetes, szép repedéssé fejlődött. 
     Körülnézett, esetleg látja-e valaki. Maga előtt, úgy 70 centiméter távolságban észrevett egy stukkót, amint csendesen vihorászva őt bámulta. 
     – Mit röhögsz, te?! –  förmedt rá olyan hangsúllyal, hogy a kör alakú stukkó átmérője 3 centit zsugorodott. 
     Megszeppenve pillantott a repedésre, és hebegve-habogva csak ennyit mondott: 
     – Semmit, tényleg semmit. Bocsánat! – És pironkodva lesütötte a szemét. 
     –  Hátrább az agarakkal, fiatal barátom! – csilingelt egy hang a terem közepén békésen függő óriási csillár felől.