Szívzörej

Dabóczy Gergely – Szívzörej

 

Ez most elmúlt.
És nem tudom, hogy lehetett volna-e más,
Vagy szebb,
Vagy jobb.
S, hogy nem volt-e látomás?!

Talán mégis igaz volt?!
És láz volt, és hevülés,
És megannyi ellenszegülés…
És nem is vártam, csak rám talált,
És úgy rémlett ismerem minden szavát.
És ahogy mosolygott, tudtam én jól:
Rejtelmes lényével végképp elrabolt.

Sugárzó személye, átmart minden páncélt,
Védekeznem csupán meddő szándék.

Most meg csak állok egymagam,
Mert Ő itt volt még tegnap,
Ma pedig ma van.
Tényleg éreztem őt? Már nem is tudom…
De valami fáj, és egyedül, ezen az úton
A terhem magam cipelem.
Ridegen…
Hidegen…
Vajon ismertem Őt? Vagy mégis idegen?

S ha nem volt igaz mégsem?
És csak ábránd volt csupán?
Töprengek egyre csak, de mit számít ma már?!
És mégis!
Lehet, Ő sem érti, és én sem,
De ne legyen vége, menni fog!
(Kétlem…!)
Felhívom, talán, ha beszélünk,
(Később! Még nem…!)
Nem üzent?
(Semmi…!)
Ennek már vége, vége….
Jobb lenne elfogadni.

És ez most elmúlt, tudom már, érzem.
De mégis egyre csak vésem
Az arcod, a szívembe mélyen.
Így köszönök el.
Valahogy.
Bárhogy.
Majd túlélem ezt is.
Majd.
Talán.
Akárhogy.

De mégsem tudom eldobni teljesen mit érzek,
Óh, csak egy percet még! Egy órát! Hogy ölelnélek…

Nem hihetem, nem is akarom, hogy ami volt csak álom,
Keringek magamban, s helyem nem találom,
Kár minden könnyért, kár minden szó.
Minden átkozott szívzörej…
…csak hallucináció…

 

2017 / 2018

Posted in Blog, Vers and tagged , , , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..