Idén októberi határidővel magam is indultam a Kakas c. vers és prózaíró pályázaton, amit a Kortárs magyar irodalom csoport írt ki.

Egy verssel pályáztam, és bár nem lettem kiválasztott, ez mit sem csorbítja azt az élményt, amit a mű írása okozott mikor
dolgoztam rajta.
Ímé tehát, itt meg is osztom bőszen Old Begy történetét!
Jó szórakozást!
😀

Jó öreg Sam! – gondoltam magamban. Az „öreg” jelzőt persze nem kell szó szerint venni, hiszen nem volt több negyvenévesnél. A Vadnyugaton azt öregezték, akit szerettek és tiszteltek. Old Firehand, a híres vadász is így tett szert jelzőjére. Előbb csak Firehandnek, Tűzkezűnek nevezték, mert minden golyója célba talált. Aztán Old Firehand lett belőle. Engem az a kitüntetés ért, hogy mindjárt Old Shatterhandnek neveztek.
(Karl May – Winnetou I. – Old Shatterhand)

Dabóczy Gergely – Egy hős kakasról

A szemétdobján kapirgálva,
Várta Ő, csak egyre várta,
Hogy a hátsó udvar régi bája,
A birodalma láthatára,
Újra szép és nagy legyen.

Szekér elé nincs befogva,
Két szép ökör, és az ólba’,
Nem nyerít a két „lópofa”,
Fakó s Szürke, elnyargaltak,
El, örökre.

Mert a gazda jól eladta,
A disznókat is mind fölfalta,
Üres már a tójófészek,
Elöregszik a tenyészet,
Nem gondozza senki.

Megritkult a háreme is,
Tyúkjainak hűlt helye sincs,
Egy-két vénség kapar, mint Ő,
Mindenkit elnyűtt az idő,
A vasfog rágja.

Itt még régen csikó rúgott,
Tehén bőgött, galamb búgott,
Rikoltott a pulyka hangja,
Kacsa úszott a patakba’,
Ma már nincs itt semmi.

A rossz gazda mind elitta,
Amit lehet, mind eladta,
Mind megette, amit tudott,
A többit meg a tolvajok,
Mind elhordták a tanyát.

Szemétdobján körbekémlel,
De nem lát jól már a szemével,
Örül is tán, ha nem látja,
Sánta lábbal kapirgálja,
A hátsó udvar romjait.

Aztán inkább arra gondol:
„Ha itt macska sem dorombol,
Ha az egerek az urak itten,
Hát, nem maradok itt én sem,
Elmegyek!”

Sarkantyúját felcsatolja,
Szemétdombját hátrahagyva,
Hátra sem néz, úgy de úgy megy,
Mintha nem is lenne tele a begy,
Haraggal és „szomorúval”.

Otthagyja a birodalmát,
Az összedőlt szegény tanyát,
Inkább vándorol, mint várja,
Mikor legyen vacsorája,
A rossz gazdának, soha!

Azóta is vándorol,
Új otthont már nem lel sehol,
De jobb így, mint egy forró tálban,
Nomád lett a vén korára,
De nem bánja!

„Van még egy-két évem hátra,
Inkább megyek, meg sem állva,
Szertenézek a világba,
S arra, hol a szükség látja,
Segítek!”

És így történt, hogy híre ment ám,
Egy kakasnak, ki néha napján,
Feltűnt itt-ott és más tanyán,
Segített apraján, nagyján,
A lábos elől megszökni.

Régen történt, nem él ma már,
Erdő szélen, zöld a határ,
Ott egy nagy kő, alatta Ő,
Sok menekült szerette hőn,
Mindnek hőse volt.

Száz szónak is egy a vége,
Jót teszel, várj jót cserébe:
Nevét kőbe vésve őrzi a kegy,
Így lett hősünk neve:
Old Begy.

2017. szeptember