
Tag Archives: Pályázat
Képzőművészeti-díj

Képzőművészeti-díj 2018 ősz
Kakas
Idén októberi határidővel magam is indultam a Kakas c. vers és prózaíró pályázaton, amit a Kortárs magyar irodalom csoport írt ki.
Egy verssel pályáztam, és bár nem lettem kiválasztott, ez mit sem csorbítja azt az élményt, amit a mű írása okozott mikor
dolgoztam rajta.
Ímé tehát, itt meg is osztom bőszen Old Begy történetét!
Jó szórakozást!
😀
Jó öreg Sam! – gondoltam magamban. Az „öreg” jelzőt persze nem kell szó szerint venni, hiszen nem volt több negyvenévesnél. A Vadnyugaton azt öregezték, akit szerettek és tiszteltek. Old Firehand, a híres vadász is így tett szert jelzőjére. Előbb csak Firehandnek, Tűzkezűnek nevezték, mert minden golyója célba talált. Aztán Old Firehand lett belőle. Engem az a kitüntetés ért, hogy mindjárt Old Shatterhandnek neveztek.
(Karl May – Winnetou I. – Old Shatterhand)
Dabóczy Gergely – Egy hős kakasról
A szemétdobján kapirgálva,
Várta Ő, csak egyre várta,
Hogy a hátsó udvar régi bája,
A birodalma láthatára,
Újra szép és nagy legyen.
Szekér elé nincs befogva,
Két szép ökör, és az ólba’,
Nem nyerít a két „lópofa”,
Fakó s Szürke, elnyargaltak,
El, örökre.
Mert a gazda jól eladta,
A disznókat is mind fölfalta,
Üres már a tójófészek,
Elöregszik a tenyészet,
Nem gondozza senki.
Megritkult a háreme is,
Tyúkjainak hűlt helye sincs,
Egy-két vénség kapar, mint Ő,
Mindenkit elnyűtt az idő,
A vasfog rágja.
Itt még régen csikó rúgott,
Tehén bőgött, galamb búgott,
Rikoltott a pulyka hangja,
Kacsa úszott a patakba’,
Ma már nincs itt semmi.
A rossz gazda mind elitta,
Amit lehet, mind eladta,
Mind megette, amit tudott,
A többit meg a tolvajok,
Mind elhordták a tanyát.
Szemétdobján körbekémlel,
De nem lát jól már a szemével,
Örül is tán, ha nem látja,
Sánta lábbal kapirgálja,
A hátsó udvar romjait.
Aztán inkább arra gondol:
„Ha itt macska sem dorombol,
Ha az egerek az urak itten,
Hát, nem maradok itt én sem,
Elmegyek!”
Sarkantyúját felcsatolja,
Szemétdombját hátrahagyva,
Hátra sem néz, úgy de úgy megy,
Mintha nem is lenne tele a begy,
Haraggal és „szomorúval”.
Otthagyja a birodalmát,
Az összedőlt szegény tanyát,
Inkább vándorol, mint várja,
Mikor legyen vacsorája,
A rossz gazdának, soha!
Azóta is vándorol,
Új otthont már nem lel sehol,
De jobb így, mint egy forró tálban,
Nomád lett a vén korára,
De nem bánja!
„Van még egy-két évem hátra,
Inkább megyek, meg sem állva,
Szertenézek a világba,
S arra, hol a szükség látja,
Segítek!”
És így történt, hogy híre ment ám,
Egy kakasnak, ki néha napján,
Feltűnt itt-ott és más tanyán,
Segített apraján, nagyján,
A lábos elől megszökni.
Régen történt, nem él ma már,
Erdő szélen, zöld a határ,
Ott egy nagy kő, alatta Ő,
Sok menekült szerette hőn,
Mindnek hőse volt.
Száz szónak is egy a vége,
Jót teszel, várj jót cserébe:
Nevét kőbe vésve őrzi a kegy,
Így lett hősünk neve:
Old Begy.
2017. szeptember
Versíró pályázat
Az Ősfehérvár Alkotóközösség, és a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár kiírásában
megrendezett versíró pályázatán első helyezést értem el. Az eseményt a 2017 évi Költészet Napja
alkalmából került megrendezésre.
A versíró pályázat tematikája József Attila volt.
Még most is alig hiszem el!! Nagyon boldog vagyok! 😀

Verspályázat első hely oklevél

Sipos Marival és Drotleff Zoltánnal a díjkiosztón

Az „Én nem sejtettem…” felolvasása közben
Nagy örömömre, sokan kérték/kértétek, hogy a verset osszam meg, így ezt most itt meg is teszem:
Dabóczy Gergely – Én nem sejtettem…
JA tiszteletére
Én nem sejtettem, hogy ilyen nehéz
Egy műben, egy emberi sorsot
Ünnepelni,
Tisztelni,
Gyászolni.
Egy szerény himnuszt ácsolni.
Nem ismerlek, mégis értlek.
Barátomnak mondlak Téged
Tudva,
Látva,
Féltve.
Soha félre nem értve.
Örökké szomorú szemedben,
A világot fájón, keseregve
Mérni,
Várni,
Kérni.
Mondd, megérte így hazatérni?
Hozzád szólok Attila!
Előtted fejet lehajtva,
Állunk,
Őrzünk,
Vigyázunk.
S verseidben megtalálunk.
Hogy írnál, ha ma tehetnéd?
Most is mellőzne-e a világ?
S jönne majd egy új Babits,
Ki dühvel kapna szárnyid után?
Nevedet hibátlanul írták fölébed,
Az lekopni nem is fog soha.
Életműved példaérték, látod,
S egy szavad sem mostoha.
És bár a Lét múlandó, lábnyomod örök.
Eszméidet el nem rejti semmiféle rög.
Bár keveset jártál köztünk, többet éltél mindnyájunknál.
Ki nagy lánggal ég gyorsan hamvad, s jelzőfényként szolgál.
2017 március