Grafikától festészetig tárlatmegnyitó

Dabóczy Gergely - Grafikától Festészetig meghívó
Dabóczy Gergely – Grafikától Festészetig meghívó

CSATÓ JÓZSEF újságíró cikke

CSATÓ JÓZSEF újságíró cikke:

Az Ősfehérvár Művészeti Alkotóközösség tehetséges tagja, Dabóczy Gergely festőművész, költő, író mutatkozott be július 2-án, szépszámú közönség előtt, a székesfehérvári Árpád Fürdő Galériájában.
A művészt Sipos Mari, az ŐsfAlköz vezetője köszöntötte.
Elmondta: a művészet, az irodalom, a festészet mindig az emberről szól, az ember központú valóságról. Azonban, hogy ebben a valóságos környezetben mi a lényeg és a lényegtelen azt mindig az ember, a művész, a festő dönti el. Az egyénisége, az érzelmei, az érzései, vagy éppen a világnézete.
Mint ahogyan azt mai kiállító alkotónk is eldöntötte gyermekkorában, amikor a lakásukban lévő összes festményt vagy képet megörökítette, lerajzolta, lefestette, hogy alkosson, hiszen benne volt a vágy a művészet iránt.
Sipos Mari arról is szólt, hogy Gergőt érdekes módon nem Fejér megyében, hanem a tavaly megtartott kecskeméti Montázsmagazin ötéves fennállása alkalmából tartott gáláján ismerte meg, ahol bemutatták a negyedik antológiájukat, amelyben Gergő festményei is helyet kaptak.
Ettől kezdve Dabóczy Gergely rendszeresen részt vesz az ŐsfAlköz munkájában. Mindig lehet rá számítani egy-egy rendezvényen, ahol verset mond, kiválóan. Munkáit a Cserhát Művészkör Art-díjjal ismerte el. Gergő elvégzett egy mesterkurzust a Magyar Szépíró Akadémián, majd 2012-ben megjelent első könyve „Egy karosszék naplója” – címmel.
Mostani kiállításának a címe: A grafikától a festészetig. Negyven alkotását láthatjuk a tárlaton. Rajztanfolyamot is végzett 2011-ben. Az Árpád Fürdő Galériájában láthatók női aktképei, grafikái és tájképei is.
Tavaly augusztusban a Fő utcai klubban már megismerhettük képzőművészeti munkáit és írásait is.
A tárlaton ott voltak szülei, felesége és fiai is. Gergő számára nagyon fontos a család, a családi harmónia, amely mindenképpen segíti az alkotót, hogy még jobban kiteljesedhessék a tehetsége.
A művész szerint tökéletesen megfér a civil életben elvégzett szoftverfejlesztő mérnöki munka, a rajzolás és a festészet mellé, egyensúlyban tartva a fantáziáját. Kedvence a pasztellkréta és a szén, de a vászon és az akrill festék is gyakran előkerül. Tehát igen széles palettával rendelkezik. Vannak természetesen kedvenc alkotásai is, az egyik a zámolyi önkormányzat dísztermében kapott helyet, amire nagyon büszke.
Az alkotó eddig több tárlaton is megmutathatta munkáit. Azonban önálló tárlata most először van. Biztosak lehetünk abban, hogy az Árpád Fürdő Galériájában megnyílt önálló kiállítását az elkövetkezendő időben még számos követi majd!
Sipos Mari kérdéseire kimerítő válaszokat adott Dabóczy Gergely.
A kiállító művész meghívott vendége, Valentin Péter, a Valdor Art Rajziskola vezetője is elismerő szavakkal szólt Gergő művészi munkásságáról, tehetségéről. Szabó Attila pedig nagy tapsot kapott szuggesztív versével megnyitotta a kiállítást.
A tárlat július végéig megtekinthető a Kossuth Lajos utcában, az Árpád Fürdő Galériájában.
A rendezvény fehér asztal mellett baráti beszélgetéssel zárult.
Dabóczy Gergellyel riportot készített a Fehérvár Televízió és cikk is megjelent róla a Fejér Megyei Hírlapban.

Grafikától festészetig kiállítás  megnyitó képei

Grafikatól festészetig tárlatmegnyitó, Fehérvár TV riport, 2018.07.02

Grafikatól festészetig tárlatmegnyitó – Fehérvár TV riportja – 2018.07.02
link

Fejér megyei hírlap 2018.07.03

Fejér megyei hírlap 2018.07.03
Fejér megyei hírlap 2018.07.03