
CSATÓ JÓZSEF újságíró cikke
CSATÓ JÓZSEF:
Dabóczy Gergely kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtárban
Grafikától festészetig v2.0
Az Ősfehérvár Művészeti Alkotóközösség Cserhát Art-díjas festőművészének, költőjének a kiállítására került sor a napokban a Vörösmarty Mihály Könyvtár Oskola utca 7. szám alatti patinás olvasótermében.
Sipos Mari, az ŐsfAlköz vezetője köszöntötte a nagyszámú érdeklődő közönséget.
Megnyitójában hangsúlyozta:” Amikor összejövünk havonta több alkalommal is, az ŐsfAlköz programjain tapasztalhatjuk, hogy a művészet az irodalom, a festészet mindig rólunk emberekről szól. Az emberközpontú valóságról, hogy ebben a valóságos környezetben mi a lényeges és a lényegtelen, azt mindig az ember, a művész, a festő dönti el. Az egyénisége, az érzelmei, az érzései, vagy éppen a világnézete. Mint ahogyan azt a mai kiállítónk, alkotónk Dabóczy Gergely költő, Cserhát Art-díjas festőművész is eldöntötte gyermekkorában, hogy neki mi a lényeg, mi a fontos, amikor a lakásukban lévő összes festményt, vagy képet megörökítette. Lerajzolta és lefestette, hogy alkosson. Benne volt a vágy, a művészetek iránt érzett szeretet. Már gyermekkorában magába szívta a kultúra, a festészet, az írás nyújtotta örömöket. Hagyta, hogy felszínre kerüljenek az érzelmei, a papír,a vászon és a festék által.”
A Vörösmarty Mihály Könyvtár nevében Kihal Zita osztályvezető-helyettes köszöntötte a kiállító művészt, a vendégelőadót, Dabóczy Hannát és a szép számú, művészeteket kedvelő közönséget.
Sipos Mari elmondta, hogy Dabóczy Gergelynek nem ez az első tárlata. Nemrég bemutatkozott alkotásaival a székesfehérvári Árpád Fürdő Galériájában is. Ezen kívül több alkotásával szerepelt már budapesti kiállításokon és a Cserhát Művész Körben is.
Mostani kiállítása a Grafikától festészetig v2.0 címet viselete.
A kiállítás alkalmából Dabóczy Hanna éneklése tette még ünnepélyesebbé az amúgy is kiváló hangulatot. Dabóczy Hanna jelenleg a Tálentum Református Iskola tanulója.
Dabóczy Gergely nemrég bemutatkozott festményeivel Budapesten, a sashalmi könyvtárban is, ahol az ŐsfAlköz művészei szerepeltek képeikkel. Mivel Gergő kiváló versmondó és költő is, így meghívást kapott nemrég a Cserhát Művész Kör csoportos kiállítására is, ahol négy költemény kiváló tolmácsolásával tette még hangulatosabbá a rendezvényt.
Mostani tárlatán női aktok, tájképek, grafikák láthatók.
Az ŐsfAlköz tagjaként Gergőre mindig számítani lehet a különböző rendezvények során.
Fiatal korát tekintve Gergőnek nagyon tartalmas példa értékű munkás, valamint művész élete van. Aktív dolgozóként, családapaként jut ideje arra, hogy a művészetnek éljen. Szovtferfejlesztő mérnökként bizonyítja nap mint nap, hogy a műszaki tudomány és a művészet gyakorlása jól megfér egymás mellett.
Ehhez persze elengedhetetlen a családi háttér, felesége, Ági támogatása.
2011-ben jelentkezett egy rajztanfolyamra, hogy a vele született tehetségét, tudását tökéletesítse, fejlessze. Elsajátította a különböző technikákat, módszereket. Különböző festő táborokban is részt vett. Elvégzett egy mesterkurzust a Magyar Szépíró Akadémián, majd 2012-ben megjelent első kötete „Egy karosszék naplója”- címmel.
Elmondhatjuk tehát, hogy Dabóczy Gergely sokoldalú alkotó. Rajzol, fest és ír is. Ezen kívül verset és prózát mond, kellemes orgánuma miatt a közönsége nagyon kedveli őt.
Biztosak lehetünk abban, hogy még sok sikert fog elkérni pályafutása során.
Sipos Mari kérdezte az alkotót eddigi munkáiról és a terveiről is.
Dabóczy Gergely elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ilyen sokan eljöttek a könyvtár olvasótermébe, kiállítása apropóján. Egy művésznek ennél nagyobb öröme nem lehet, hogy érdeklődnek a munkásága iránt. A festőt, ez újabb alkotások elkészítésére ösztönzi.
A tárlatról fotó és információ is megjelent a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.
Kihal Zita, a Vörösmarty Könyvtár olvasószolgálati osztályvezető-helyettese ezután átadta Gergőnek az ŐsfAlköz és a könyvtár díszes oklevelét, kiállítása alkalmából.
Sipos Mari elmondta, hogy a mai nap több szempontból is különleges volt. Ugyanis a kiállítás megnyitója előtt a könyvtár közös programjában készíthettek apró ajándékokat, illetve bemutathatták a háztartási hulladékok, egyéb anyagok újra hasznosítását is.
Az ünnepi kiállítás megnyitója után pedig pár percben az első világháborúban elveszett hősök emlékére (száz éve fejeződött be az első nagy világégés!) a Krajczáros Alapítvánnyal közösen, együttműködve egy pár perces megemlékezést tartottak. Hiszen az Ősfehérvár Alkotóközösség festőművészei saját alkotásaikat ajánlották fel, az emlékezés virágát, amely a vérmezőn a csata után kelt életre. Ez a virág a pipacs.
Németh István nyugállományú honvéd ezredesnek, a Krajczáros Alapítvány elnökének személyesen adták, tiszteletük jeléül , a meghalt hősökre emlékezve, a felajánlásokat, a pipacsos festményeket.
Dabóczy Gergely tárlata október végéig látható a könyvtár olvasótermében.
Még ebben a hónapban 25-én Tarsoly Beke Tamás poéta, és Gmeindl Margit író mutatkozik be Győrből.
November 08-án pedig Sipos Mari első önálló kiállítása nyílik meg az olvasóterem ódon falai között.
A kiállítás a fehér asztal mellett baráti beszélgetéssel zárult.
Grafikától festészetig kiállítás megnyitó képei
selfie
Fejér megyei hírlap 2018.10.05
